társadalom
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Kőrössi P. József

A viráglény (Tolnai 70 – 70 Tolnai, kollázs)

Ha Tolnai Ottó hetvenéves, nagy baj van, sőt. Botrányosan jár el gyermekeink felett az idő, már megint megöregedtek, és ha végérvényesen talán nem is, kimaradtak valamiből, ami lehet, hogy már csak a mienk.

Ő az, aki nemcsak a műveivel, hanem személyiségével is hatni tud, és együtt inkább. Ő az, akinek a mindenkori személyisége egy időben futott át, fut a mai napig a mindenkori határokon. Nagyváradra nemcsak Európa – Újvidék/Párizs – avantgardista könyvei, hanem a hírei is biztonságosabban érkeztek Jugoszláviából, mint Budapestről. Ma is fontos ez, amikor – állítólagosan – határok nincsenek. Ma nemcsak a műveiben ölelő és ölelhető Tolnait idézném meg, hanem azt inkább, aki mint határok fölötti lelkünk lebeg a határaink fölött, minden fizikai, történelmi, szellemi határon át. Az író már (mára már) éppen olyan, mint ő, nem is olyan, hanem. A mézeskalácsos üzlet történetét, a kékérzékenységet mint betegséget, a minden apróságból és apró tárgyból világraszóló mítoszteremtőt, a túlbeszélés művészetéről szóló néhány sorban értekezőt, az anyát és az apát, Palicsot, a homokvárat, és a bátyát, és a többit most hagynám. Amihez hozzányúl, abból teremtés lesz, tanulni tőle – merítkezés. Tolnai minden műve lassú olvasmány, nehogy ne jegyezzem meg, visszamegyek, és megint vissza. Életmű-legendárium. Mindegy, hogy nem úgy volt, így él (a család) emlékezetében, most már így van.

*Tolnai Ottó


Mi mindenben ismerünk magunkra?

Papírimádat, apakövetés, anyagyöngyszem; kukkolás a női fürdőben, a paraszti-ipari, már nem paraszti, már nem ipari lét (féktelen) érzése. Minden helyszín filmbéli táj: Herman bácsi mézeskalácsos boltja, a Pálinkás ház; minden alak filmes (nem filmszerű, mert valóságos, nem szerű) megjelenítése, mint Gionnál. Honnan ez a gionista tolnaizmus az újvidékiek-(szabadkaiak)nál? Csáthból, Kosztolányiból, biztosan. (Mi magunk is ugyanabban a filmben élünk, pedig csak olvasunk, bámulunk; nem egy – egy-két-három-tíz-száz filmben élünk?)

Az erotikus illatú radírgumi mítosza (film), a könyvtolvaj, akiből könyvtáros lesz mítosza (film), a művelt kurvától kapott, modern költői antológia mítosza, az üvegszemű mozigépész mítosza, film. A templomban hátrakötött kezű Krisztus mítosza – mind film.

Megkértem néhány földijét, mondják el, mi köt, mi köti őket.
Ladik Katalin (Újvidék, Budapest, Hvar): Karizmatikus személyisége inspiráló és meghatározó volt számomra, amióta csak megismertem, 1962 óta. Az ún. „rút versek” címszó alatt „robbantottuk fel” a Symposion oldalán Tolnai, Domonkos és én a vajdasági irodalom begyepesedett értékrendjét. Második alkotói találkozásom Tolnaival az Újvidéki Színházban történt, amikor Jancsó Miklós rendezésében eljátszottam a Bayer aspirin című monodrámáját 1981-ben, amelyre rendszeresen jött a szerb közönség is.

A személye annyira inspiráló volt, mint most Ilia Mihály tanáré, irodalomtörténészé, akivel az életben csupán egyszer találkoztam. Tolnai így buzdított: Kati, írjál, csináld! – Nem mondott semmi különöset, elég volt, amikor azt mondta: Kati, írjál!

Tőzsér Árpád (Pozsony): …a hetvenes évek legelején nálunk rendkívül népszerű volt, az Agyonvert csipke (1969) c. kötete egy egész költőnemzedéket (Tóth Lászlót, Varga Imrét, Kulcsár Ferit és másokat) indított a szlovákiai magyar irodalomba. …az író feladata: a megértés és a dilettare révén részt venni a természet végtelen termékenységében. S ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy hihetnénk.

Ma is nagyon kevés olyan alkotó van a magyar irodalomban, akik ebből a megértésből és gyönyörködésből, s nem az ilyen vagy olyan elkötelezettségekből csinálnak irodalmat. S azt hiszem, ilyen megértő „dilettáns” néhány mai „perem-írónk”, mondjuk az erdélyi Kovács András Ferenc vagy a délvidéki-palicsi Tolnai Ottó. – S ilyennek szeretném tudni (kitalálni?) magamat én is.

Kukorelly Endre (Budapest): Emlékszem egy tétova, félszegen, barátságosan mosolygó, jóképű, idős férfira, aki palicsi kertje kapujában vár minket, beterelget a házba, körbemutat, borral kínál, nagyon aranyos. Inkább hallomásból ismertem addig, elég keveset olvastam tőle. Nem emlékszem, pontosan, mikor volt. Régen. Biztos idősebb vagyok most, mint ő akkor. Biztos fiatalabb most, mint ahogy akkor láttam.


A szerző további írásai

1 / 3 arrow

impresszumszerzői jogok